Egy igazi nyári burger, amivel könnyedén levehetsz bárkit a lábáról. Igen, biztos vagyok benne, hogy a húsevők is imádni fogják, csak tégy vele egy próbát! 🙂
Savanyított cukki:
A cukkitócsni burger előkészítéséként a savanyított cukkihez a cukkit molnal 3 mm-es vastagságú szeletekre vágjuk. Egy nagy csatos üvegbe pakoljuk, hozzádobjuk a zúzott fokhagymákat és a durvára vágott kaprot. Egy gyorsforralóban összemelegítjuk 4-5 perc alatt a vizet a balzcettel, ecettel, cukorral, koriermaggal, mustármaggal, egész borssal, sóval, majd ráöntjük a cukkire és lezárjuk a csatos üveget. Legalább 3 órát hagyjuk pácolódni, de akár napokig is eláll.
Házi majonéz:
A majonézhez a kaprot durvára vágjuk, majd az olaj kivételével a többi hozzávalóval együtt egy magas falú mérőpohárba dobjuk. Botmixerrel turmixolni kezdjük, közben vékony sugárban öntjük hozzá az olajat. 1-2 perc alatt létrejön az emulzió és szép, krémes majonézt kapunk.
Cukkitócsni:
A cukkitócsnihoz a cukkit nagy lyukú reszelőn lereszeljük, besózzuk és hagyjuk állni 5-6 percig. Mikor kiengedte a levét, beledobjuk egy konyharuhába és kifacsarjuk belőle a levét. A cukkit tálba tesszük, hozzákeverjük a lisztet, a tojást, a zúzott fokhagymát és a lereszelt sajtokat.
Olajat hevítünk egy serpenyőben közepes lángon, és a masszát négy részre osztva kb. 12 cm átmérőjű pogácsákat sütünk. Először fedő alatt sütjük 4-5 percig, majd megfordítjuk és fedő nélkül sütjük a másik oldalát további 4-5 percig.
Összeállítás:
A bucikat félbevágjuk és egy serpenyőben, kevés vajon lepirítjuk őket. Az alsó részüket megkenjük a majonézzel, mehet rá a rukkola, a cukkipogácsa, erre tejföl és a reszelt trappista. Pakolunk rá a savanyított cukkiből is, végül a majonézzel megkent bucitetővel zárjuk a sort.
![cukkitocsni-burger](https://static.korites.hu/live/uploads/2024/05/cukkitocsni-burger-1-scaled.jpg)
- Elkészítési idő: 60 perc
- Pihentetés: mimum 3 óra
Ha tetszett a cukkitócsni burger receptje, akkor csekkoljátok a videókat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok mket Facebookon, kövessetek mket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!