A tésztasalit szte mdenki ismeri. Az viszont keveseknek jut eszébe a készítésekor, hogy a tarhonya is egy tésztaféle, ami nagyon király magyaros hangulatot ad ennek a salak. Ráadásul baromi jól passzol a rablóhús mellé!

A magyaros rablóhús elkészítéséhez elsőként a pácot fogjuk össze rakni, ehhez a paprikakrémet és a ketchupot összekeverjük a fűszerekkel. A csirkét nagyjából 2 cm-es kockákra vágjuk és jól összeforgatjuk a páccal. Akár azonnal kezdhetjük is sütni, de nem árt neki, ha áll kicsit, ezért érdemes a sütésig félretenni pácolódni. 

A salátához először bő, sós vízben megfőzzük a tarhonyát, majd leszűrjük. A szalonnát felkockázzuk és egy serpenyőben alaposan kipirítjuk a zsírját, aztán leszűrjük és hagyjuk kicsit hűlni. A paradicsomot egészben kicsit megkapatjuk a grillen.

A kaliforniai paprikát kb. 0,5 x 0,5 cm-es kockákra vágjuk, a hegyes-erős paprikát pedig közel akkora kis kockákra, mt a szalonnát. A petrezselymet fomra aprítjuk, és a zöldségekkel, valamt a szalonnapörccel együtt hozzákeverjük a tarhonyához. 

A vaigrette-hez a kisült szalonnazsírból 100 ml-t öntünk egy befőttesüvegbe az olívaolajjal és a citromlével együtt, megsózzuk, hozzáadjuk a mustárt és a mézet, majd az egészet alaposan összerázzuk. Az öntetet a salátára csorgatjuk, sózzuk, borsozzuk és jól összeforgatjuk. 

A lila hagymát cikkekre vágjuk és 2-3 levelenként darabokra szedjük. Felváltva nyársra tűzdeljük a hagymát és a húst (érdemes az elejére és a végére is hagymát tenni), majd sózzuk, beolajozzuk és oldalanként 3-4 perc alatt meggrillezzük a rablóhúsokat.

Tálaláskor a saláta tetejére tesszük a pirult koktélparadicsomokat, majd a rablóhússal együtt kínáljuk.

magyaros-rablohus
Magyaros rablóhús tarhonyasalátával (Fotó: Street Kitchen)
  • Elkészítési idő: 50 perc 

Ha tetszett a recept, akkor csekkoljátok a videókat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok mket Facebookon, kövessetek mket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!

Még több grill recept:

Kávés BBQ oldalas salátával

Grillezett Buffalo csirkeszárny kéksajtmártással

Ananászos tofusaslik ázsiai bulgursalátával

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük