Szertünk a fagyi után a sajttorta a második legszuperebb nyári édesség. Hideg, hűsítő, nagyon fom, és még a sütőt sem kell bekapcsolnod hozzá. Most egy epres változatot mutatunk, ami ráadásul látványnak sem utolsó!

A cukormentes epres sajttorta kocka alapjának elkészítéséhez a kekszet egy aprítógépben lezúzzuk, és összekeverjük a vajjal. A tortaforma aljába nyomkodjuk, és berakjuk a fagyasztóba 10 percre, hogy egy kicsit megkössön.

@streetkitchenhu Epres sajttorta kocka a legújabb Street Kitchen nyári magazból #fyp #foryou #foryoupage #foodie #nekedbe #korites ♬ Calm background music with acoustic guitar saxophone(1288148) – ame

A sajtréteghez egy tálba tesszük a krémsajtot, a mascarponét, a vaníliakivonatot és az eritritet, majd  kb. 1 percig magas fokozaton habosítjuk robotgéppel, hogy stabilabb krémalapot kapjunk.

A zselatt elkeverjük a vízzel, pár percig hagyjuk pihenni, majd mikróba tesszük 3-4 másodpercre, hogy felolvadjon, és jó alaposan elkeverjük a krémben. Ezután a kekszalapra simítjuk, és hagyjuk, hogy megszilárduljon a fagyasztóban kb. 2 óra alatt.

Az epres réteghez az epreket vékony szeletekre vágjuk, és a sajttortás réteg tetejére rakosgatjuk őket. A piros tortazselét elkeverjük a vízzel és az eritrittel, majd egyet forralunk rajta, kb. 10 percig hagyjuk hűlni, aztán az eperszeletekre csorgatjuk. Bedobjuk a fagyasztóba pár órára, vagy a hűtőbe egy éjszakára.

Cukormentes epres sajttorta kocka
Cukormentes epres sajttorta kocka (Fotó: Street Kitchen)
  • Elkészítési idő: 40 perc
  • Hűtési idő: 5 óra

Ha tetszett a cukormentes kocka receptje, akkor csekkoljátok a videókat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok mket Facebookon, kövessetek mket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!

Cukormentesen étkezel? Tartogatunk még neked recepteket, ne félj! A cukormentes sajttorta után ezeket is próbáld ki!

Cukormentes csokoládés tiramisu-pohárkrém

Epres-túrós pite cukormentesen

Cukormentes ribizliszörp

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük