Puha mulás piskóta, sok-sok krém és pirított mulaszeletek. Szertem isteni ez a torta, és nem is nehéz elkészíteni, így abszolút csak ajánlani tudom nektek!

A svéd mulatorta tésztájának elkészítéséhez első lépésben a tojásfehérjéket elkezdjük habbá verni, majd amikor fehéredik, hozzáadjuk a cukrot is, és kemény, de nem túl törős habot verünk belőle. Két-három lépésben beleforgatjuk a sót és a darált mulát, majd 2 db 18 cm-es átmérőjű, sütőpapírral bélelt tortaformába simítjuk a masszát. (Sütjük egy adagban is, egy formában, de úgy picit nehézkesebb lesz keresztben elvágni a tésztát). 175 fokra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt készre sütjük a tésztákat.

Amíg sülnek a tortalapok, elkészítjük a krémet. A tojássárgájákat elkeverjük a porcukorral, a vaníliás cukorral és a tejszínnel, majd folyamatos keverés mellett, közepes lángon besűrítjük, mtha sűrű pudgot készítenénk. Egy folpackkal beborítjuk, és hagyjuk szoba-hőmérsékletűre hűlni. Majd egy tálban kikeverjük a vajat, és ehhez adagoljuk 2-3 lépésben a krémet.

A szeletelt mulát egy száraz serpenyőben néhány perc alatt megpirítjuk, hogy épp csak egy kis színt kapjon. Az egyik tésztalapot megkenjük a krém kicsivel több, mt felével. Rárakjuk a másik tésztalapot, majd a maradék krémmel befedjük a süti tetejét és az oldalát is. A szeletelt mulával beborítjuk a sütit, és 2-3 órára a hűtőbe rakjuk, de ennek a sütek is jól áll az egy éjszaka hűtőben pihentetés.

sved-mulatorta-2
Svéd mulatorta (Fotó: Street Kitchen)
  • Elkészítési idő: 1,5 óra
  • Sütési idő: 30-35 perc
  • Pihentetési idő: 2-3 óra vagy 1 éjszaka

Ha tetszett a svéd mulatorta receptje, akkor csekkoljátok a videókat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok mket Facebookon, kövessetek mket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük