Sajttekercs és sajttekercs között is van különbség. Ez az az igazán retró verzió, amek a láttán szte már az orrában érzi az ember a locsolókölni csípős illatát. Lényegében egy alap körözött bújik meg a tekercsben, amitől igazán laktató lesz a végeredmény.

A húsvéti sajttekercs elkészítésének első lépéseként a lapkasajtokat egy szilikonos sütőpapírral bélelt, kb. 30 x 40 cm-es tepsibe helyezzük 4 x 5-ös felosztásban úgy, hogy a szélei kissé összeérjenek. Ráreszeljük az edami sajtot és betesszük a 180 fokra előmelegített sütőbe 4-5 percre, hogy összeolvadjanak. 

A juhtúrót, a rögös túrót, a tejfölt, a fűszerpaprikát és a sót összekeverjük. Miután kivettük a sajtot a sütőből, hagyjuk egy kicsit kihűlni. Egy lapos spaklival óvatosan lefejtjük a sütőpapírról – nem kell levenni, csak fellazítani. Egyenletesen megkenjük a túrós krémmel, rátesszük a gépsonkát és a sütőpapír segítségével szorosan feltekerjük. Kb. 2 cm széles szeleteket vágunk belőle, és már tálalhatjuk is.

husveti-sajttekercs
Húsvéti sajttekercs (Fotó: Street Kitchen)
  • Elkészítési idő: 30 perc

Ha tetszett a húsvéti sajttekercs receptje, akkor csekkoljátok a videókat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok mket Facebookon, kövessetek mket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!

Azt szeretjük a húsvétban, hogy ilyenkor sonka és tojás kíséretében ráérősen reggelizhetünk, nem kell sietni. Ha olyan fomságokat kerestek, amik tökéletesen passzolnak egy ilyen reggelihez, esetleg egy brunch-hoz, akkor van bár tippünk számotokra.

Ricottás-medvehagymás fonott kalács

Spenótos palacsta buggyantott tojással

Sajtos-tormás-sonkás kalácsszendvics

Húsvéti prosciutto sonkás szendvics

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük