Pár alapanyagból szuper egészséges fe dg vacsorát tudsz rittyenteni. És tényleg nem kell hozzá nagy konyhai tapasztalat, sőt még sütő sem, mivel air fryerben készül el a hal és a köret is.

A pikáns lazac édesburgonya-pürével recept elkészítésének első lépéseként az édesburgonyát alaposan megmossuk, megpucoljuk és a héját most kivételesen nem dobjuk ki, hanem meglocsoljuk az olajjal, sózzuk és a 180 fokosra melegített air fryerbe tesszük. 4-5 perc alatt ropogósra sütjük, aztán tálalásig félrerakjuk. A megtisztított édesburgonyát apró kockákra vágjuk és sós vízben puhára főzzük.

Egy kis tálkában kikeverjük a csípős pasztát sóval, borssal, a citromok kifacsart levével, az aprított kaporral és belenyomjuk a fokhagymagerezdeket is. Az így kapott páccal alaposan lekenjük a halszeleteket, és az air fryer halsütő funkcióján (ami nálam 140 fok volt) 8-10 perc alatt készre sütjük őket.

A megfőtt édesburgonyát leszűrjük, áttörjük, majd krémesre keverjük a vajjal, és jöhet is a tálalás. A tányér egyik felére halmozunk a püréből, erre pakoljuk a kisebb darabokra tört édesburgonyahéj-chipset, friss kaporlevelekkel díszítjük, majd mellé fektetjük a sült lazacfilét.

pikans-lazac-edesburgonya-purevel
Pikáns lazac édesburgonya-pürével és édesburgonyahéj-chipsszel (Fotó: Street Kitchen)

Ha tetszett pikáns lazac édesburgonya-pürével és édesburgonyahéj-chipsszel receptje, akkor csekkoljátok a videókat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok mket Facebookon, kövessetek mket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!

Elmúltak azok az idők, amikor a lazacra valamiféle luxusként tektettünk, így egyáltalán nem meglepő, ha néhanapján lapul egy kis halacska a hűtőben. Ha ncs ötletetetek, hogyan készítnétek el ezt a páratlanul fom pikkelyes jószágot, akkor készültünk pár recepttel számotokra.

Pico de gallo saláta párolt lazaccal

Lazac spenótos rétessel és fitt hollival

Mézes-gyömbéres lazac szezámos uborkasalátával és citrusos paszternákpürével

Rántott lazaccsíkok zöld bundában, csípős majonézes sültkrumpli-salátával

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük