Számomra ez a tál maga a kánaán. Igazából nem is írnék ide mást, mdössze még egyszer kihangsúlyozom: számomra ez a tál maga a kánaán! 😀

A balkáni csevapcsicsa tál elkészítéséhez először a szláv lepénykenyérhez a vizet egy tálba tesszük. Hozzáadjuk a lisztet és az élesztőt, és lassú fokozaton 5 percig dagasztjuk, majd mehet a tálba a só. További 2 perc dagasztás után lefedjük és langyos helyen a duplájára kelesztjük.

A salátához a káposztát és a hagymát vékonyan felszeleteljük, besózzuk és állni hagyjuk 10 percig. Ha letelt az idő, alaposan kyomkodjuk, a levét, majd hozzákeverjük a felcsíkozott paprikát és a nagy lyukú reszelőn lereszelt répát. Belekeverjük a tejfölt, a majonézt, a mustárt, az ajvárt, a citrom levét és a porcukrot, és ízlés szert megsózzuk. 

A háromféle darált húst egy tálba tesszük. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a vizet, a szódabikarbónát, sózzuk, borsozzuk és az egészet alaposan összekeverjük. A masszából 5-7 cm hurkákat sodrunk, és a forró grillen, oldalanként kb. 1,5 perc alatt megsütjük. Felpakoljuk a grillre az újhagymát, a hegyes-erős paprikát, a korábban puhára főzött krumplikat, és kevés olajjal meglocsolva ezeket is megsütjük, közben sózzuk. 

A megkelt tésztából kb. 100 g-os kis darabokat tépkedünk, vékonyra nyújtjuk és oldalanként 2-2 perc alatt megsütjük a grillen a lepényeket.

A húst, a salátát, a krumplit, a hegyes-erős paprikát, az újhagymát és a lepényeket egy nagyobb deszkára pakoljuk és megszórjuk fomra vágott petrezselyemmel.

balkani-csevapcsicsa-tal
Balkáni csevapcsicsás tál ajváros coleslaw-val (Fotó: Street Kitchen)
  • Elkészítési idő: 60 perc
  • Pihentetési idő: 60 perc

Ha tetszett a balkáni csevapcsicsa tál ajváros coleslaw-val recept, akkor csekkoljátok a videókat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok mket Facebookon, kövessetek mket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!

További grill kaják, ha megjött a kedved a sütögetéshez!

Vörösborban pácolt sertéstarja mediterrán paradicsomsalátával

Puttanesca pulykamell meggysalsával és grillezett padlizsánnal

Grillsajtos csirkemell krumplipürével

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük