Az amerikai burgereknek számos fajtája van, nekem ez a kedvenc receptem közülük. Nagyon figyelj a húspogácsa hús-zsír-csontvelő arányára, ugyanis ebben rejlik a titka! Na meg abban, hogy só és bors szigorúan csak sütés közben kerülhet rá.

A klasszik amerikai hamburger elkészítéséhez először a karamellizált hagymához a cukrot elkezdjük karamellizálni egy serpenyőben, meglocsoljuk a vízzel, majd beleforgatjuk a vékony csíkokra vágott hagymát és addig pirítjuk, amíg kicsit puhul, de még marad egy kis harapása. Ezután félretesszük hűlni.

A szószhoz az uborkákat apró kockákra vágjuk, majd összekeverjük a ketchup, mustár, majonéz kombóval, és a végén whiskyvel ízesítjük.

A darált marhahúst összekeverjük a felolvasztott csontvelővel. Két pogácsát formázunk belőle, majd egy serpenyőben közepesen erős lángon elkezdjük sütni az egyik felét. Közben sózzuk, borsozzuk, megfordítjuk, rászórjuk a cheddart és így sütjük meg a másik oldalát. Egy másik serpenyőben a baconszeleteket ropogósra sütjük.

A megfelezett bucikat vékonyan megkenjük vajjal és picit lepirítjuk mdkét felét. Az alját megkenjük a szósszal, mehet rá a saláta, a cheddaros húspogácsa, majd a karamellizált hagyma. Rátesszük a ropogós baconszeleteket, a tetejére rakunk pár szelet paradicsomot, majd a zsemle tetejét is megkenjük a szósszal, és lezárjuk vele ezt az ízig-vérig amerikai hambit.

klasszik-amerikai-hamburger
Klasszik amerikai hamburger (Fotó: Erdőháti Áron)
  • Elkészítési idő: 30 perc

Ha tetszett a klasszik amerikai hamburger recept, akkor csekkoljátok a videókat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok mket Facebookon, kövessetek mket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!

Bírod az amerikai konyhát? Mutatunk még recepteket!

Amerikai protepalacsta túrókrémmel, málnamousse-szal és málnapürével

Mute steak amerikai kukoricasalátával

Amerikai puliszka

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük