A spanyolok kedvenc sült krumpliját többféleképpen is ér elkészíteni, szertem nem létezik nagyon rossz megoldás egy sült burál. A titok nyitja kább az öntetben rejlik – ettől lesz igazán különleges ez a kaja.

A paradicsomos patatas bravas elkészítéséhez először a burgonyákat alaposan megmossuk egy fémszivaccsal, majd 3-4 cm-es darabokra vágjuk és lobogó sós vízben 2-3 percig előfőzzük. Ezután leszűrjük, sütőpapírral bélelt tepsire szórjuk, alaposan besózzuk, meglocsoljuk 3 ek olívaolajjal, átforgatjuk és 190 fokra előmelegített sütőben 40 percig sütjük. Közben 10 percenként átforgatjuk, hogy mdenhol szépen megpiruljon.

A szószhoz 3 ek olívaolajat hevítünk egy serpenyőben, majd hozzáadjuk a kés lapjával megroppantott fokhagymát. Amikor aranybarnára pirultak, kikapjuk őket az olajból egy szűrőkanál segítségével. (A megsült fokhagymagerezdek ezúttal nem kerül vissza a mártásba, de eszetekbe ne jusson kidobni! Egy sima pirítósra téve vagy akár salátára szórva isteni lesz.) 

Közepes lángra kapcsolunk,  és a serpenyőbe tesszük a sűrített paradicsomot, majd beleszórjuk a füstölt paprikát és a chiliport, simára keverjük és 1 percig forraljuk. Az alaplét kikeverjük a keményítővel és a fehérborecettel, hozzáadjuk a fűszeres alaphoz és 1-2 percig forraljuk, hogy szépen besűrűsödjön. Ezután félrehúzzuk, és miután nagyjából kihűlt, egy szószadagoló flakonba töltjük és a megsült burgonyára csorgatjuk. (Természetesen, ha ncs ilyen eszközöd otthon, nem muszáj beszerezni egyet ehhez a művelez, egy sima kanál is bőven megteszi. 😀)

patatas-bravas
Patatas bravas (Fotó: Street Kitchen)
  • Elkészítési idő: 20 perc
  • Sütési idő: 40 perc

Ha tetszett a paradicsomos patatas bravas receptje, akkor csekkoljátok a videókat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok mket Facebookon, kövessetek mket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!

Tudjuk-tudjuk. Az ember legtöbbször nem csak beéri egy marék sültkrumplival, hanem kifejezetten arra vágyik. De ha nemcsak a főételek, hanem a köretek terén is változatosságra törekedtek, akkor néha érdemes szokatlan alapanyagokat is bevetni. 

Rusztikus, pikáns sültburgonya-saláta

Tejszínes-spenótos krumpli besütve

Füstölt sajtos karfiolkrokett zöldfűszeres majonézzel

Kínai csípős-fekete szezámos káposztasaláta

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük