Néha a legegyszerűbb ételek esnek az embernek a legjobban. Ki ne szeretné kis hazánkban a nokedlit? Sokan vagyunk szertem úgy, hogy magában is képesek vagyunk egy tányérral bevágni belőle. És ha ennyi földi jóval fel van turbózva, nem kérdés a repeta sem belőle.
A sonkás rakott nokedli első lépéseként bő vizet teszünk fel melegíteni egy lábosban. Amikor már gyöngyözik, akkor állunk neki a nokedli bekeverésének, ugyanis az a legjobb, ha a tésztát azonnal tudjuk szaggatni. A nokedli hozzávalóit egy tálba rakjuk, és egy fakanál segítségével összedolgozzuk. A forrásban lévő vizet sózzuk és beleszaggatjuk a tésztát. Érdemes több adagban megfőzni a nokedlit, hogy ne ragadjon össze. 2 perc főzés után kivesszük a vízből és leszűrjük, majd egy tálba tesszük.
Olajat melegítünk egy serpenyőben és közepes hőfokon 5 perc alatt megdszteljük rajta a félfőre vágott vöröshagymát. Kiszedjük és a nokedlihez adjuk. Ha szükséges, pótoljuk az olajat, majd a kb. 0,5 cm-es kockákra vágott sonkát is közepesen erős hőfokon 2-3 perc alatt megpirítjuk. Ezt is a nokedlihez adjuk a fomra vágott petrezselyemmel, valamt a tejföllel együtt. Sózzuk és az egészet összedolgozzuk, majd a sütőformába öntjük. Betesszük a 200 fokra előmelegített sütőbe és kb. 15 perc alatt készre sütjük. Tejföllel tálaljuk.
![sonkas-rakott-nokedli-2](https://static.korites.hu/live/uploads/2024/03/sonkas-rakott-nokedli-6-egyedi-scaled.jpg)
- Elkészítési idő: 40 perc
Ha tetszett a sonkás rakott nokedli receptje, akkor csekkoljátok a videókat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok mket Facebookon, kövessetek mket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!
Még több izgalmas nokedli vár az oldalunkon:
Szaftos juhtúrós, baconös, lila hagymás nokedli besütve
Medvehagymás tojásos nokedli fejes salátával
Csőben sült csirkés-brokkolis nokedli
![](https://static.korites.hu/live/uploads/2023/05/gyermelyi.png)