A choux (ejtsd: sú :D) nem tartozik a pikk-pakk elkészítő sütik közé, de mden fáradozást megér, ráadásul sokféleképpen variálható a tölteléke. Ez most egy nagyon izgalmas, fekete szezámmagos verzió, amit a málnapüré koronáz meg.

A málnás-feketeszezámos choux recept első lépéseként a tésztát készítjük el. Ehhez a vizet, a vajat, a sót és a cukrot összemelegítjük, beleszórjuk a lisztet, összekeverjük, majd amikor kissé sercegő hangot ad és szépen összeállt, levesszük a tűzről. Belekeverünk egy tojást, hagyjuk kihűlni, majd mehet bele a másik két tojás is.

Közben a roppanós craquel réteghez összegyúrjuk a cukrot, a lisztet, a kakaóport és a vajat, két sütőpapír között vékonyra (kb. 2 mm-esre) nyújtjuk és berakjuk a fagyasztóba, amíg megdermed. Ezután kivesszük, és kb. 4 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval korongokat szaggatunk a tésztából.

Az időközben kihűlt masszát nyomózsákba töltjük, és egy sütőpapíros tepsire kb. 3 cm-es gombócokat nyomunk belőle, amiknek a tetejére 1-1 kiszaggatott korongot helyezünk. A sütőt 190 fokra állítjuk (ezen a ponton tehetünk az aljába egy vízzel teli edényt, hogy enyhén gőzös teret kapjunk, de annyira, mt amennyire egy gőzös sütő képes lehet), és mikor a sütő elérte megfelelő hőmérsékletet, berakjuk a tésztagombócokat. 23-25 percig sütjük, majd kikapcsoljuk a sütőt, és pici, résnyire nyitott ajtónál hagyjuk kihűlni a fánkokat.

Málnapüré elkészítése:

Amíg hűlnek a fánkok, a málnát és a cukrot egy gyorsforralóban összeforraljuk és 10-15 percig főzzük. Belekeverjük a pici vízzel kikevert keményítőt, és kevergetés mellett besűrítjük, majd átpasszírozzuk egy szűrőn, hogy felfogjuk a málnamagokat, és berakjuk a hűtőbe.

Málnás-feketeszezámos choux (Fotó: Street Kitchen)

A fekete szezámos pralé elkészítése:

A fekete szezámos praléhez először a szezámmagot száraz serpenyőben lepirítjuk, majd félrerakjuk, és ugyanabban a serpenyőben karamellizáljuk a cukrot. Mikor szép homogén és aranyszínű, belekeverjük a pirított szezámmagot, majd egy sütőpapíros deszkára simítjuk. Amikor kihűlt, egy aprítóban ledaráljuk olyan apróra, amilyenre csak tudjuk. 

A fekete szezámos krém összeállítása:

A krémalaphoz összekeverjük a cukrot, a tejet, a keményítőt és a tojásokat egy lábosban. Közepes lángon, folyamatos keverés mellett besűrítjük, mtha pudgot készítenénk. Ezt a sűrű krémalapot hűtőhidegre hűtjük. A vajat egy tálban habosra keverjük, majd 2-3 adagban hozzákeverjük a krémalapot, végül pedig a szezámpralét is. 

A málnás-feketeszezámos choux recept befejezése:

A krémet és a málnavelőt is habzsákokba töltjük. A fánkok alján kis lyukat vágunk, ebbe először a málnás, majd a szezámos krémet töltjük bele, óvatosan, folyamatosan adagolva, hogy teljesen megtöltse a gombócokat. A maradék krémet a sütik tetejére nyomjuk, vízbe mártott karalábévájóval kis mélyedést készítünk rá, és ebbe nyomunk még 1-1 pöttynyi málnavelőt. Ezzel kész is a choux!

malnas-feketeszezamos-choux-recept-1
Málnás-feketeszezámos choux (Fotó: Street Kitchen)

Ha tetszett a málnás-feketeszezámos choux recept, akkor csekkoljátok a videókat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok mket Facebookon, kövessetek mket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!

Még több extra fánk vár az oldalunkon:

Lúdláb-ekler

Csokis bomboloni

Gundel-fánk

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük